Meg kell műteni Gyurcsány Ferencet
A Demokratikus Koalíció elnöke december óta nem tudott futni.
A Demokratikus Koalíció elnöke december óta nem tudott futni.
Gyurcsány Ferenc is megtartotta évértékelőjét, melyben szó esett Orbán, Trump és a magyarokat sanyargató nagyvállalatok disznóságairól, ám Magyar Péterékről még annyit sem beszélt, mint szombaton a miniszterelnök, ahogy a Demokratikus Koalíció zsugorodására sem reflektált egyáltalán.
A DK-elnök március 15-i közös tüntetési felhívására és közös kormányzási ajánlatára is gyors válasz jött a Tisza Párt elnökétől. Magyar Péter nem kér se közös ellenzéki fellépésből, se kormánykoalícióból – igaz, nemcsak Gyurcsánnyal, mással se áll össze.
Közös ellenzéki tüntetést hirdetett március 15-ére Gyurcsány Ferenc a DK tisztújító kongresszusán. A pártelnök nemcsak Orbánnak, de Elon Musknak is beszólt, végül megjegyezte: fontos az is, mi lesz Orbán után.
A Demokratikus Koalíció is támogatja Karácsony Gergely előterjesztését, amelynek alapján a főváros él az elővásárlási jogával, és megveszi azt a rákosrendezői területet, ahol a tervek szerint felépülne Mini-Dubaj.
A szavazást még január 10. és január 20. között tartották, és az eddigi elnök kapta voksok 97 százalékát.
A párt összesen nyolc országgyűlési képviselőjelöltjét mutatta be szerdán.
Maga Varju is elindul a megüresedett helyért.
Egyebek mellett arra szeretnének választ kapni, hogy hol hibázott a kormány a Védelmi Beszerzési Ügynökségtől ellopott adatok ügyében, és hogy mit tett a visszaszerzésük érdekében.
Dobrev Klára szerint a miniszterelnök hűtlen kezelést és hivatali visszaélést követ el.
A DK-s Szaniszló Sándor szerint a költségvetés elfogadása az alapja annak, hogy jövőre is működjenek a fővárosi közszolgáltatások. A Tisza-frakció azt közölte, hogy ha megszavazzák az általuk benyújtott módosító javaslatot, akkor támogatják a költségvetést.
Az intézet kutatásai alapján a kormánypárt támogatottsága idén alig változott a teljes népességet tekintve, a biztos választók körében viszont 6 százalékkal csökkent a Fidesz-szimpatizánsok aránya. A Tisza Párttal szembeni hátrányhoz az is hozzájárult, hogy egy év alatt jelentősen csökkent a bizonytalanok aránya.
A Magyar Nemzet szerint kábítószer birtoklása gyanújával hallgatták ki Abd El Rahim Alit, de a politikus azt állítja, hogy csak fogyasztással gyanúsítják.
A DK képviselője 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott, a parlament pedig el fogja venni a mandátumát. Időközi választás fog jönni.
A Külügyminisztérium előtt tartott flashmobon Rónai Sándor, a DK elnökségi tagja arról beszélt, Szijjártónak be kellene kéretnie a szlovák nagykövetet az új nyelvtörvény miatt.
A sürgősségi fogamzásgátló tabletta vénykötelességének eltörléséről szóló vita jutott el a női táskák tartalmáról szóló tanácsokig, amiről most az is kiderül, hogy az egyben kormányzati iránymutatás-e.
A körzetben az MSZP, a Vona Gábor-féle Második Reformkor és a Mi Hazánk is bejelentette az indulását, a Tisza Párt és az MKKP pedig a távolmaradását.
A DK bejelentette, hogy mind a 106 körzetben állítanak jelöltet.
A Tisza Párt egy mostani választáson nem pusztán a Fideszt múlná felül, de listán több voksot szerezne, mint a kormánypárt és a Mi Hazánk együtt. A Medián felmérésének nagyon is konkrét következménye lehet: a választók fejében.
Bár az óbudai polgármestert azzal gyanúsítják, hogy megkenték, Fekete-Győrt pedig egy tüntetésen eldobott füstbomba miatt ítélték el.